José Mourinho 1963. január 26.-án született Setúbalban, Portugáliában. Apja Felix válogatott kapus, így már gyerekkorában megfertőzte a futball. Fiatalkorában ő is játékos akart lenni, alacsonyabb osztályú egyletekben futballozott középpályásként és védőként. Ám hamar felismerte nincs meg benne a kellő tehetség játékosként, de az összefüggéseket gyorsan felfedezte a mérkőzéseken.
Az edzések helyett nyelvórákra kezdett járni, anyanyelvén a portugálon kívül megtanult: spanyolul, katalánul, olaszul, franciául és természetesen angolul. 1987-ben, Angliában végezte el az edzői papírok megszerzéséhez szükséges tanfolyamokat, majd több klubnál is erőnléti trénerként valamint tolmácsként tevékenykedett. A többi pedig ahogy mondani szokták már történelem…
Kanyarodjunk vissza a magánélethez: Feleségével Matilde "Tami" Faria-val Setúbalban a középiskolában ismerkedett meg, s 1989-ben vette feleségül. Kapcsolatuk nem volt botrányoktól mentes, többször cikkeztek az újságok, hogy válófélben vannak, de mindig megoldották a problémákat.
Első gyermekük Matilde, 1996-ban született, négy évvel később pedig José Mário Jr. érkezése tette teljesé a családot.
|