José Mourinho FanSite
Hírek/Cikkek

Hivatalos: José Mourinho újra a Chelsea-nél

2013.06.03. 15:40, nso
A Chelsea labdarúgócsapata hivatalosan is bejelentette, hogy José Mourinho visszatér, és ismét a klubnál folytatja pályafutását. A portugál szakember négyéves szerződést kötött a londoniakkal.
 
 
„Örülök, hogy Josét ismét a Chelsea-nél üdvözölhetem – olvasható Ron Gourlay, a Chelsea ügyvezető igazgatójának nyilatkozata a klub honlapján megjelent közleményben. – Folyamatos sikerei, az irányítókészsége és az ambíciója miatt kivételes kiszemeltnek számított a posztra.”
 
„Célunk, hogy irányításával megtartsuk a fejlődést, és a jövőben nagyobb sikereket érjünk el. José az első számú választás, mert hisszük, hogy ő a megfelelő ember erre a feladatra. Népszerű volt a klubnál, és az is maradt, és mindenki várja, hogy ismét vele dolgozhasson.” 
 
Mourinho korábban 2004 és 2007 között irányította a londoni alakulatot, és két bajnoki cím mellett egy FA-kupát és egy Ligakupát is nyert a csapattal ezen időszak alatt. A távozása után előbb az Internazionalénál – amellyel két bajnoki címet szerzett és megnyerte második BL-serlegét –, majd a Real Madridnál dolgozott három évet. Utóbbi klubnál 2012-ben ugyancsak megnyerte a bajnokságot és a kupát, ám a most befejeződött szezont ő maga is bukásként értékelte.
 
A Chelsea bejelentette azt is, hogy a portugál szakember három munkatársát – Ruí Fariát, Silvinho Lourót és José Moraist – viszi a klubhoz, ők mindannyian az első csapatnál fognak dolgozni az eddig is ott lévő Steve Holland, Christophe Lollichon és Chris Jones mellett.
 
Mourinho hivatalos bemutatását június 10-én tartják a „kékeknél”.
Még nincs hozzászólás.
 
welcome

 
navigation

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
chat
 
 
 
 
következik
vs 

 

 
legutóbb
2-2 

 

 
elite

               

 

Premier League

 

Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal